HTML

Civilek a vörösiszap károsultakért

2010. október 4-én az ajkai iszaptározó gátja átszakadt, és a vörösiszap elöntötte Kolontéár és Devecser településeket. Sok család maradt hajlék nélkül, jelenleg folyik a kármentesítés, de hónapokig eltarthat míg rend lesz ismét. A keletkezett károk meghaladják a 10 milliárd forintot is. Ebben a blogban szeretnénk közzétenni, hogy aktuálisan éppen mire van szükség, illetve aki akar, éppen miben tudna segíteni.

Friss topikok

Linkblog

Archívum

Mindenki tud segíteni!

2010.10.08. 22:38 Kristály-völgy Egyesület

English version

Önkénteseket keresünk!

A Kristály-völgy Egyesülethez nagyon sok ruhaadomány érkezett a vörösiszap-károsultak részére. Annak érdekében, hogy a kolontári, devecseri és somlóvásárhelyi lakosok könnyebben meg tudják találni a nekik megfelelő ruhát, szükséges az adományok szétválogatása.

A ruhák válogatásra, rendszerezésre keresünk önkénteseket!

Időpont:              2010. október 29. 9.00-tól – 2010. október 30. 20.00-ig

Helyszín:             Ajka, Ipari Park (Schwa Medico csarnok)

                        Gyülekezés a Kristály-völgy Egyesület irodájánál

                        (Ajka, Sport u. 14., Bányász Sportpálya)

 

Legújabb kérésünk (2010.10.24. 17:10):

Sürgősen szükségünk lenne a következőkre:

  • élelmiszerek: kakaó, kávé, száraz szeletelt vákumos szalámi
  • evőeszközök: műanyag kés, villa, kanál, tányér, szalvéta, papírtörlő
  • takarításhoz: cirokseprű, lapát, partvis, mosópor, öblítő, ultrapor, mosogatószer
  • tisztálkodáshoz: borotvahab, borotva, nedves törlőkendő
  • egyéb eszközök: üres pumpás, adagolós műanyag flakon
  • Védőfelszerelés: CSAK FFP3 porszűrőmaszk, gumicsizma 36-46-os méretig, védőszemüveg, DuPon Tyvek overál, saválló kesztyű
  • gyógyszerek: Burow oldat, Alsol kenőcs, hámosító kenőcs (Neogranormon, Bepanten, popsi kenőcs), nedves sebkötöző, kötszer, fájdalomcsillapító (ibuprofin származékok, Panadol, Advil, Algoflex)
  • egyéb: tű, cérna, villanykörte, viaszosvászon vagy műanyag terítő,termosz, vízmelegítő, kávéfőző

Ruha adományt már nem tudunk elhelyezni!

Köszönjük!

  

Legújabb kérések: 2010. 10. 16.

A devecseri és kolontári károsultak érdekeik érvényesítése érdekében pertársaságot hoztak létre, jelenleg egy üres irodában, önkéntesekkel tudják ellátni a feladataikat.

A munkavégzéshez szükséges eszközök: fénymásoló, nyomtató, laptop, kártyafüggetlen telefon, feltöltőkártya.

A lakosság érdekeinek védelmében Marácz Péter erején felül áldozatos munkát végez. Ha valakinek van olyan használt eszköze, amire már nincs szüksége, a devecseri irodában nagyon jó helye lenne. A felajánlásokkal Pétert kell keresni: 06/30/8425-115

Családok:

Elkezdtük az egyes, bajba jutott családok elérhetőségének felkutatását. Az első csecsemőnk Pleiveisz Olivér, 3 hónapos.

Jelenleg albérletben kell lakniuk, és nagyon magas a gázszámlájuk. Babaholmikka, és pelenkával elláttuk őket, de valamiből majd ki kell fizetniük, hogy a kicsi ne fázzon! A fecebook-on a Kristály-völgy Egyesület felhasználói oldalán fent van Olivér az anyukájával. A rengeteg fotó között megtaláljátok.

A család számlaszáma: 10402252-86755471-51751008 Hénn Anita

 

 

 

 

 

 

Fontos felajánlás (a 2010.10.11. 12:43:38-as bejegyzés alapján):

Győrben és környékén az United Way Kisalföld Alapítvány várja az adományokat. Az alapítvány vállalja az adományok összegyűjtését és szállítását a katasztrófa sújtotta településekre.
Szervezetünk által fenntartott, Győr-Moson-Sopron megyei Önkéntes Centrum várja mindazok jelentkezését, akik önkéntes munkájukkal szeretnének hozzájárulni a gyűjtés megvalósításához.

Az adománygyűjtéssel kapcsolatban bővebb felvilágosítás kérhető Kollár Andrástól:
telefon: 96/337 081
mobil: 70/610 68 88
e-mail: felnottkepzes@unitedway.t-online.hu
web: www.unitedwaygyor.hu

Kérjük, segítsen, hogy mi is segíthessünk!

 

Új információk az önkéntes munkavégzésről! (2010.10.08. 22:38)

Devecser

Minden reggel 7.00-kor a Polgármesteri Hivatal előtt (Devecser, Petőfi tér 1.) kell megjelenni, ahol eligazítást tartanak a szervezők a munkavégzésről, és kialakítják a csoportokat.

A következő munkálatok közül lehet választani:

  • Utca- és udvar takarítás
  • Konyhai kisegítő munka
  • Intézménytakarítás

-       

-    Aki később ér a településre önkéntesként, annak a Polgármesteri Hivatal I. emeltén az Operatív Törzs irodáját kell keresni, ahol tájékoztatást kap a munkalehetőségről.

Kérünk mindenkit, hogy aki tud, védőfelszerelést hozzon magával (GUMICSIZMA, VÉDŐSZEMÜVEG, JÓ MINŐSÉGŰ PORMASZK (FFP3D).

A szervezők biztosítanak ugyan védőruhát, és a munkavégzéshez szükséges eszközöket, de az önkéntesek számát előre nem lehet megbecsülni, így erre jobb rákészülni.


Sofőrködés

 

Nagyon sokszor kell autóval valamiért a közeli városokba menni. Szükség van autóra, és hozzá sofőrre. Személyautó, teherautó is szóba jöhet.

 


A „Kristály-völgy Terület- és Vidékfejlesztési Egyesület nyitott egy „Vörösiszap-károsultak Adomány számlát, mert ezzel tudunk leggyorsabban segíteni, hogy megvásároljuk azonnal, amire szükség van.

 

Adomány számlaszáma:

Kristály-völgy Egyesület

Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt.

72800061-10017997

„Vörösiszap-károsultak Adomány”

 

Külföldről történő utalásnál az IBAN kódos számlaszámot és a SWIFT kódot is meg kell adni:

 

IBAN: HU24 7280 0061 1001 7997 0000 0000
SWIFT: TAKBHUHB
Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt., Budapest
1122 Budapest, Petényi köz 10.

 

Arra kérünk benneteket, hogy minél több embernek küldjétek tovább, hátha valaki tud felajánlani a szükséges eszközök közül valamit.

 

Adományokat az egyesület irodájában (8400 Ajka, Sport u. 14. Bányász Sportpálya) tudjuk átvenni, ahol 8-20 h-ig tartunk ügyeletet.

 

 

 

 

 

Varga Andrea: 06/88/211-928

 

Daragó Gabriella: 06/70/940-4367   Némethné Andrea 06/70/940-4366

 

1134 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://iszapkatasztrofa.blog.hu/api/trackback/id/tr562350804

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Iszapkatasztrofa 2011.01.12. 19:12:37

[...] something about iszapkatasztrofa[...]

Trackback: Na ehhez pofa kell: így adakozik a TV2... 2010.10.09. 18:53:07

Nézem az Aktívot a TV2-n, mikor is a táncoslábú Papp Gergely büszkén bejelenti, hogy a hétvégi Megasztár alatt a szavazatokból 50 Ft-ot az vörösiszap-katasztrófa károsultjainak ajánlanak fel.Ez bicskanyitogató egy felhívás volt. Hogy miért? Mert baromi...

Trackback: Vörösiszap: húsz éve benne vagyunk 2010.10.09. 18:27:28

Gondolkozzunk el egy pillanatra: igazán komoly büntetést hazai nagyvállalkozó kapott-e már ebben az országban? (Fotó: Varga György/MTI) Természetes dolog, hogy mindenki a felelősöket keresi egy akkora katasztrófa után, mint az ajkai timföldgyár vörö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ak_siram 2010.10.26. 18:16:08

@alfi: sajnos igaz, a mai hírek között szerepel, olvastam valahol

red87 2010.10.26. 18:18:13

@ak_siram: még az nem jelent semmit, tudjuk, eddig is milyen ferdítések voltak...

ak_siram 2010.10.26. 18:23:34

@Mike3X: szia! van még egy ágyneműtartós, jó állapotban lévő franciaágy is!

ak_siram 2010.10.26. 18:26:30

@Mike3X: sajna, most mondták le (nálam), mert más szervezésben (céges) valószínűleg lejut. Bocs. De a többi szállításra vár.

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.10.26. 19:47:22

@ak_siram: Semmi gond, mint kiderült sajnos a héten nem tudok menni. :(

fksz 2010.10.26. 20:04:28

@Somlo: Köszi!
+3620-380-1464 számon elértek, és egyeztetünk. Köszönöm előre is!

ak_siram 2010.10.26. 21:55:00

@Mike3X: ok. Addig még felhajtok valamit, nehogy véletlenül "üresen kelljen menned". Csak időben kérek egy telefont, hogy az öregeket és a kollégámat riasztani tudjam a fuvar ideje miatt.

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.10.27. 08:01:41

@ak_siram: Rendben, majd beszélünk! Remélem a jövő héten már tudok menni.

bumbe 2010.10.27. 11:58:15

sziasztok!
most hétvégén megint megyünk a párommal és visszük az adományokat(most az ő cége szervezésében)Somlóvásárhelyre. Van vmi friss infó az adományokkal kapcsolatban. Gondolom ruhákat továbbra sem várnak.

Somlo 2010.10.27. 13:32:45

@bumbe: Szia!
Nem tudom, most mi van, de még nem is kérdeztem. Majd pénteken... Addig nem strapálom magam, úgyis minden folyamatosan változik.

bumbe 2010.10.27. 13:47:10

@Somlo: szia, párom próbálja hívni a kontaktokat de gondolom nagyon elfoglaltak és nehezen elérhetőek. No majd lesz valahogy :)De gondolom kocsival már járhatóak az utak...

Somlo 2010.10.27. 13:54:09

@bumbe: 29-én 16:00-kor feloldják a zárat mindenszentekre.

Somlo 2010.10.28. 14:35:32

Nincs kocsi, nem tudok szállítani. :(((((

Somlo 2010.10.28. 20:44:47

Nagyon sajnálom, és elnézést kérek mindenkitől. De most úgy tűnik, hogy nem nagyon fogok mostanában kocsit kapni.

SEszti 2010.10.29. 00:19:15

@Mike3X: @Somlo: Sziasztok! Bocs, nem tűntem el, csak nem voltam net közelben. Haza utaztunk nagymamiékhoz.
Köszönöm a bátorító sorokat!!! Biztos, h. a segítésre fogom fordítani! :) Munkámból adódóan nagyon sok szörnyűséggel találkoztam már, adtam erőt másoknak, bíztattam embereket. De amikor az ember maga is totálisan megrendül, nehezebb... Nem akarom magam sajnáltatani, csak ha empatikus szemmel közelíti meg az ember ezt az egészet, ami ugye akaratunktól független, akkor könnyen behálózzák az embert az ott szerzett negatív tapasztalatok, élmények. De az biztos, h. nekünk kell erősnek lennünk, h. az ott élő embereknek legyen honnan erőt meríteni, lássák valamiben, valakikben a jövőt, valamerre tudják nyújtani kezüket. Az biztos, h. ezen a blogon szerzett erő, szeretet, rettentő nagy motívációt ad nekem, segít abban, h. reményt adhassak én is az ott élő embereknek. Erős csaj vagyok, nem hagyom el magam! :D Segítek!!!

SEszti 2010.10.29. 00:24:54

@Somlo: Fehérvárról előzetes egyeztetés után szerintem tudnék autót. Ha jól jönne, szóljatok, szívesen utána járok. Itt is van még ez-az, de még gyűjtünk. Véleményetek szerint, mi legyen a ruhaadománnyal? Van ahonnan az jön, s bár sokfelől hallani, nem kell, nincs szívem visszautasítani a felajánlónak.

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.10.29. 10:34:28

mike3x.blog.xfree.hu
Még mindig és kérlek titeket minél több helyen tegyétek közzé! Érdemes a kommenteket is elolvasni!

zsiraaf 2010.10.29. 10:35:53

Sziasztok! Én is itt vagyok, csak sajna most nincs adományunk, de mindenképp szeretnénk a párommal egy újabb fuvart vinni karácsony előtt. Remélem az ismerőseink újra segítenek.
Mindenkinek szép napot! ...és meghatódva olvasom mindig a sorokat, hogy mennyi önzetlen, segítőkész ember van itt! Minden elismerésem!

DECEMBER 4 2010.10.29. 21:07:02

Én és még sokan tettük a kötelességünket.Pénz adományt gyűjtöttünk,tedd meg te is!

DECEMBER 4 2010.10.29. 21:21:53

Varga Andreát kérdezem.Most mire van leginkább szükség ott Nálatok?
Jövő héten kitaláljuk,hogy mikor menjünk ruhát válogatni.Tudod=mi csak építünk!

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.10.29. 21:23:18

Kedves DECEMBER 4! Ezt most nem egészen értem!
Szerintem nem egyedül vagyok vele!
Ez valami felszólítás valaki felé vagy sima buzdító szöveg?

rancsa 2010.10.30. 09:01:25

@Somlo: Korábban írtad, hogy kell etetőszék.Jövő héten lesz egy, hétvégén pedig le is tudom vinni. Szerintem a vasalót is meg tudom oldani. Aktuálisak még a kérések?

Somlo 2010.10.30. 19:49:07

@rancsa: Köszi, felhívtam, már megoldódott az etetőszék-ügy, csak elfelejtett szólni... A vasaló viszont aktuális!

Somlo 2010.10.30. 19:50:35

Mindenki, aki tud bútort, próbálja meg leírni, mi az, amit tud, és hogy hol van. Folyamatosan jönnek a kérések, és szeretném rendszerezni.

Somlo 2010.10.30. 19:51:28

@SEszti: Kérdés: a fehérvári autó hogyan tudna jönni-menni? Elképzelhető esetleg, ha szükséges, hogy fel tud jönni Pestre?

DECEMBER 4 2010.10.30. 21:41:57

@Somlo: Heverőt,asztalt,széket Veszprében
megpróbálunk összeszedni.

rancsa 2010.10.30. 22:51:40

@Somlo: Köszi! Mindegy, az etetőszéket is elhozom, talán jó lesz másnak. Van még egy dohányzóasztalom is. Írd fel a listára, és majd egyeztetünk, ha vinni kell.

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.10.31. 00:40:03

Jövőhéten remélem kedden-szerdán tudok már menni és újra fordulni párat. Addig is nálam szokás szerint lehet gyűjteni bizonyos mennyiségben a dolgokat.
Ráadásul kaptam ígéretet tapasztalt segítőktől egy teljes kapcsolati rendszer kiépítésére, illetve ingyen raktárlehetőségre Budapesten, ezen felül amikor elég cucc összegyűlt egy 7,5 tonnás teherautóra. Szóval, szerencsére talán sikerül rendesen beindítani a folyamatos segítséget!
Addig is még mindig mike3x.blog.xfree.hu
Osszátok az igét kérlek!
Ja és kérnék mindenkit, akinek van mondanivalója, írja le és küldje el nekem, én majd berakom a blogba.
Csak a rend és az egyszerűség kedvéért 70/3 395-090 ficzere01kukacgmail.com

SEszti 2010.10.31. 01:37:42

@Somlo: Fehérvár-Vp. megye. Pest képlékeny, de rákérdezek. Nem saját autó, de a jövő héten rákérdezek. Pesten körút lenne, vagy egy bizonyos helyre kéne menni?

SEszti 2010.10.31. 01:38:25

Naa, szóismétlés... :)

Somlo 2010.10.31. 08:58:00

Igény lenne egy újabb szekrénysorra! (Így már 3-ról tudok...)

red87 2010.10.31. 18:34:21

olvassátok, új érdekességek :( mike3x.blog.xfree.hu/

@Somlo: nekem ilyen bútoraim vannak, ha kell, sos írjatok, mert a lakást elég hamar ki kellene üríteni, amiben van:

Az iszapár károsultjai számára átadható bútorok:

1 db nagy egyszemélyes ágy benne ágyneműtartó (az ágy régi, de jó a matraca)

1 db nagy egyszemélyes ágy benne egy kihúzható második (inkább ideiglenes) ágy

2 db egyszemélyes ágy

1 db nagy, régi, tömörfából készült, fehér színű konyhaszekrény (a hátsó falán vékony nyílású repedés van)

1 db fehér konyhai komód (funér, IKEA), amelynek a felső részén van két kihúzható fiók (pl. evőeszközöknek); A komód külseje teljesen ép, a két fiók belseje viszont a használat miatt karcos.

Kisebb dolgok:

tányérok (nem egységes)

evőeszközök (nem egységes)

műanyag tálcák

Ha felhasználható:

1 db fehér, régi konyhaszék (stabil, de „ódon”)

1 db babaágy (szét van szedve; lehet, hogy csavarok hiányoznak belőle, de különben komplett)

1 db ágytál – ha idősnek esetleg jól jön

ris (törölt) 2010.10.31. 21:54:40

@Mike3X: szia!
nálam van a lakáson egy régi, de használható színes TV távirányítóval.

alfi 2010.11.01. 08:56:25

Sziasztok! két nap tapasztalata alapján a fejetlenség most nagyobb, mint ezelőtt hetekkel volt..a helyiek szerint ennek az az oka, hogy egyre több a "főnök"..
Az összes raktárt a vöröskereszt "őrzi" Devecseren...nem készíthettem egyetlen képet sem a raktáraikban..
Ha egy karton ásványvízre van szüksége valakinek, meg kell kérvényezni, elbírálják, aztán szállítóra megkapod :( - ami tulajdonképpen jó is lehetene, de a "reakció-idő" jelentősen megnövekedik..
A régi kultúrt megnyitották turkálónak..ruhák, játék (tegyük hozzá, nem a minőségi áruról beszélünk) - jellemzően nem sok rászorultat láttam..
A vegyi raktárban tudtok továbbra is védőfelszerelést felvenni - névre adják, alá kell írni..A végén állítólag visszacsekkolják majd, ki miből mennyit vett fel..
A kaját, teát, kávét 3 helyen intézik.. az iskola mellett egy magánvállalkozó főz a segítőknek, a rászorulóknak- innen szállítják körbe a kaját a Kolontáron dolgozóknak is.
Adományként a vasút melletti resti is főz, onnan is van kiszállítás.
A családsegítő is ad kaját és segít a kiosztásban.
A Máltaiak a buszpályaudvar épületében 0-24-ig teát, kávét ad..

Ezeket azért írtam le, hogy ha alapanyagot tud vagy akar valaki írni, lehetőleg célirányosan ezeket a helyeket keresse!
Az iskola továbbra is vár gyerekeknek való tartós élelmiszert...mini vaj, méz, lekvár, mogyorókrém..2 dl tej, kakaó, üdítő, müzli szelet, piskóta szelet.
De mindent oda vigyetek, ahova szánjátok- kézből kézbe! az van biztos helyen...

alfi 2010.11.01. 08:59:08

És egy jó hír..holnaptól lesz állandó rakományellenőrzés - leginkább arra kíváncsiak, melyik adományt elszállító nagykocsi mit visz és abból mennyit..ja, és hova :)

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.01. 09:19:08

Este leszek és egyeztetünk!
Ma még vár egy jó nagy adag munka.

Somlo 2010.11.01. 10:53:46

@alfi: Kérdés: segíteni vagy akadályozni fognak minket?

Ha Devecserbe be akarsz menni, a rendőr most is megállít. Ha azt mondod, hogy a temetőbe mész vagy átutazol a városon, gond nélkül beengednek, nem rögzítenek semmit. Ha azt mondod, hogy devecseri vagy, elkérik az irataidat, leellenőriztetik a központtal, és utána engednek be. Az eddig elzárt területeken most is rendőrök posztolnak, de nem kérdeznek semmit. Ezeken a részeken csak rendőrök, katonák, katasztrófa védők, és nagyon sok bámészkodó, fényképező, lézengő ember van. Bárki bemehet, akinek nincs köze a helyhez, de ha itteni vagy, piszkálnak. Röhej...

alfi 2010.11.01. 11:09:47

@Somlo: Ha a rakományellenörzésre gondolsz, segíteni akarnak..úgy fest, másnak is feltűnt, hogy nem minden odamegy, ahova szánták az adományozók..
A bámészkodók, fotózók csak akadályozzák a helyieket és a segíteni akarókat..konkrétan:
Kolontárra mentünk kajával..a 60 körüli jól szituált fényképez az út közepén. Dudáltunk rá (mert ugye a kajahordó autó nem egészen újkeletű és jó állapotú -de van rajta megkülönböztető jelzés) .. erre visszamutogat a sofőrnek, hogy hagyjuk őt fényképezni és nem megy az útról félre...na ezt nem ilyen finom hangnemben, hanem a jómódúak "büszkeségével" szép magyarsággal és ujjmutogatással fűszerezve...
Szóval húzzon haza az összes "katasztrófa-turista"! vagy kellő empátiával és alázattal viseltessen az ottaniakat és segítőket illetően..

Szerintem...

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.01. 13:15:35

Nah, erre én is kíváncsi leszek majd.
Azért valahogy ezt a Vöröskereszt dolgot kicsit kontrollálni kéne.
Írjon mindenki, aki szeretne valamit holnap leküldeni, mert össze kell szednem mennyi minden fér a kocsiba.
ris! Érdekel a TV, szerintem meg is van a helye, csak logisztikázzuk valahogy a dolgot!
Dani! A bútoroknak is van helye, de lehet a héten először majd a fenti raktárba kéne még vinni. Aztán majd onnan le.

blackflowerblossom 2010.11.01. 14:11:29

Sziasztok!

Nagyon szép hétvégét mindenkinek! Hazajöttem anyukámhoz és szétnéztem, van egy rakás ruhám itthon, amiket nem hordok, vagy azért mert megvettem és nem tetszik, kifogytam/ kihíztam, és tényleg nem szakadt, kopott, hordottak. Amit összeszedtem abból egy fiatal csajszi egy hétig csinin, melegen fel tud öltözni.
Tudtok olyat, aki fiatal kb 15-35 éves, viszonylag magas, átlag testalkatú lány? Neki nagyon szívesen összeállítanék egy pakkot.
Puszi mindenkinek!

ris (törölt) 2010.11.01. 14:19:15

@Somlo: szia! van nálam 1-1 példány irodalom, nyelvtan tanköny, munkafüzet, nem a legújabb kiadásúak, de nem használtak. Korrepetáltam belőlük. Ált. iskola 5-6-7-8. osztálynak való.
Ha másra nem, gyakorlásra szerintem jók.

alfi 2010.11.01. 18:08:01

Facebookra töltöttem fel néhány képet.

red87 2010.11.01. 23:31:40

@Mike3X: oké, uram, beszéljük meg a napot a logisztikázásra, mert le kell beszéljem az emberrel, meg hozok pár markos legényt is, ha tudok;)

pecsenye 2010.11.02. 08:18:06

Sziasztok!
Lajkó Csaba futó vagyok Székesfehérvárról. November 27-28-ra szervezünk jótékonysági futást Székesfehérvárról Kolontárra és Devecserbe. Szeretettel várunk mindenkit a megmozdulásunkon!
részletek a pecsenye.blog.hu oldalon!

bumbe 2010.11.02. 10:43:02

Sziasztok!
Szombaton megint voltunk Ajkán levittük a HP Magyarország Kft által összegyűjtött sok-sok mindent. A legutóbbi alkalommal sem volt könnyű dolgunk de most aztán úgy megpakoltuk az autót ,hogy 130-at csak az érdi lejtőn tudtuk hozni :D! Szóval nagyon örülök ,hogy ismét segíthettünk :) olyan jó érzés volt!!! Jó minőségű ,válogatott ruhákat hová lehetne vinni?

red87 2010.11.02. 22:45:23

de nagy csend van... van valami jó hír? (ami valós, tehát nem a médiából jön)

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.03. 14:52:19

@red87: Nem tudok semmi igazán pozitívat mondani.
Itt lent szokás szerint zajlik az élet, mindenki végzi a munkáját.
Holnap reggel megyek egy nagy adag cuccért.
Hamarosan várunk valakit, aki majd némi plusz infóval tud szolgálni. Addig ennyi. :)

Somlo 2010.11.04. 08:48:16

@M.Erás: Most kellenének az edények, hogy tudjanak miben főzni.

Somlo 2010.11.04. 08:55:31

@Mike3X: Rád és az Öreglányra számíthatok a szállításnál?

M.Erás 2010.11.04. 09:19:11

@Somlo: sajnos,csak ígérgetés volt.2 kis edényt kaptam...amik olyan vízkövesek voltak,hogy napokig súroltuk,de már szép.tudok pár bögrét,poharat válogatni.itt van a 2 paplan,párna.ágyneműt tudok talán..bár az enyémek sem fiatalok.10.én kapok fizut vennék pár apróságot,tisztítószert vagy ilyesmit.mit szólsz?

Somlo 2010.11.04. 10:07:34

@M.Erás: Most olyan edény nincs lent, amiben főzni tudnak

M.Erás 2010.11.04. 10:14:33

@Somlo: akkor a többi nem kell?mert 2 kis edényért ide jönni....testápoló..szappan van még.

Somlo 2010.11.04. 11:14:44

@M.Erás: Inkább úgy fogalmazok, hogy a többinél most nem tudok olyat, akinek égető szüksége lenne rá, és a kezébe tudnám tenni. :)
Persze, biztosan örülnének neki, de most konkrétan ezt kértek.
Hogy lent pontosan mi fog kelleni, jó az Neked, ha akkor mondjuk meg, mielőtt megyünk le? Ide fel lesz pötyögve, ahogy szoktuk.

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.04. 12:50:35

Szerintem Ajkán vannak edények is.
Most új rendszer lett felállítva, hogy kiküszöböljék a felesleges széthordást. (voltak páran akik üzletet kívántak csinálni a ruhákból)
Regisztrálni kell a Kristály-völgy-nél, ahol adnak egy belépőt, amivel be lehet menni a ruhákat válogatni. Mindenki napi max 1 zsák ruhát vihet el. Így remélhetőleg elkerülhető mindennemű visszaélés.

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.04. 12:51:41

@Somlo: Még egy kis hely van a kocsiban, nem sok de pár zsák vagy doboz még befér.

alfi 2010.11.04. 18:04:37

@Mike3X: Remélem normálisan fog működni a regisztrálós rendszer!
És Devecserben mi újság az elosztással? tudsz valami pontosabbat?
Apropó! a vöröskereszt által őrzött Somlózsákban van egy csomó hűtőszekrény..de ugye nem kiadható, mert nem használhatóak :(
Szóval előbb meg kellene bütykölni őket, aztán meg a penészt kimosni belőlük :(
.. az a gyanúm, előbb-utóbb ott rohadnak a cuccok a raktárakban.

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.04. 22:12:43

@alfi: A mai nap jól vizsgázott. Minden rendben ment. Reméljük az elkövetkező időben sem lesz gond.
Nem voltam Devecserben, így nem tudok semmit. Majd rákérdezek.
Én nem tudom mi van a vörösökkel, azt hallottam ma a TV-ben, hogy a Bratt Pit-ék adtak rajtuk keresztül pénzt, de azt a család kérésére állítólag nem mondják meg mennyit. Szerintem annak jelentős része máshova megy úgyis. Nem véletlenül nem mondják meg mennyit.

red87 2010.11.04. 23:17:52

ez így azért érdekes látva a MVK cselekedeteit... Szegény Brad, látszik, hogy szőke... de segíteni akar, ami nagy dolog.

- Míg a mérgező iszapkatasztrófa áldozatai azon aggódnak, hogy hogyan fogják újjáépíteni otthonaikat, közösségeiket, fontos, hogy segítsük a katasztrófákra elsőként reagáló szervezeteket, például a Magyar Vöröskeresztet, amelynek elkötelezett munkatársakból és önkéntesekből álló csapatai az érintett lakosság legalapvetőbb szükségleteinek biztosításán fáradoznak - tette hozzá Brad Pitt. (forrás: www.dehir.hu/bulvar/sztarvilag/2010/11/04/123937/jolie-es-pitt-segit-az-iszapkarosultaknak/ )

alfi 2010.11.05. 07:10:19

@Mike3X: A vöröskereszt részéről annyit mondtak, hogy nem árulhatják el mennyi pénzt kaptak a rászorulók, de annyit mondhat, hogy több millióról van szó..

Somlo 2010.11.05. 10:52:23

"Írta hoho75

Kedves devecseri polgártársaim!
Kiábrándító keserűséggel hallom és tudathatom mindenkivel,hogy megvan a katasztrófa első nyertese!Anyagi nyertese!
Még mielőtt valaki titkos ügyvédi egyezséget vagy háttéralkut sejtene,ki kell ábrándítanom mindenkit.
Történetem föszereplője illusztris személyisége kis városunknak,mellesleg a 98.leggazdagabb magyar(2009),akinek a "vérében"van más emberek kizsákmányolása ,éhbérért való dolgoztatása...(már az ősei is ezt tették)
A katasztrófa első napjaiban felajánlotta cégének régóta üresen álló raktárait ,az érkező segélyek tárolására.Becsülendő,felebaráti szeretetből...gondolták volna a derék devecseri polgárok!De nem!!!
Pár nappal ezelőtt pedig benyújtotta az önkormányzathoz az ezért a szolgáltatásért szerinte járó pár milliós számlát...
Kérdem én milyen embernek sem nevezhető tróger az ilyen akinek még ebben a helyzetben is a nyerészkedésen,vagyonhalmozáson jár az esze?!Hány bőrt lehet még lehúzni az emberekről,polgármesterről,önkormányzatról...?!
Remélem egyszer majd fény derűl arra is ,hogy kinek és milyen érdekkörnek volt érdeke új cégeket NEM engedni devecserbe!Tisztelettel várom minden jóérzésű devecseri hozzászólását a témához."

Somlo 2010.11.05. 11:08:20

Tudom, hogy offolás, de ha ez igaz, akkor ennél gusztustalanabb dolgot nem tudok elképzelni... Bocs!

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.05. 16:18:57

Nah, sirály.
Ezt én is átveszem azt hiszem.

Somlo 2010.11.05. 16:27:23

@Mike3X: Járjunk a végére, hogy igaz-e!

segitseggel_konnyebb 2010.11.08. 11:14:37

SÜRGŐS!!!
Segítséget kér a Segítséggel Könnyebb Alapítvány a devecseri, kolontári rászoruló családoknak szerzett élelmiszer elszállításához.
13 raklap élelmiszert (liszt, tészta, stb.) kellene Budapestről Ajka-Padragkútra leszállítani.
Az adományok kiosztását szervezetünk már meg tudja oldani.
Ha ebben tud segíteni valaki, kérem jelezze a 70/328-6712-es telefonszámon.
Varga Mihály
kuratórium elnöke

alfi 2010.11.08. 21:52:13

@Mike3X: nem igazán látszik, mit szerettél volna linkelni... sikertelen belépés- azt írja.. :(

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.08. 21:52:50

Ma sikerült egy raktárat lebeszélnem Pesten. Köszönet érte a segítőnek!
Ide tudjuk gyűjteni a bútorokat és innen tudjuk majd egyszerre lehordani.
A fuvarhoz van autó, de sajnos üzemanyag az nincs. Ezért kérek minden felajánlót, illetve mindenkit, hogy némi pénzügyi segítséget ajánljanak fel!
Természetesen az is jó, sőt talán a legjobb lenne, ha gázolajat tudnának adni.
Sajnos egy 7,5 tonnás autó nem keveset eszik, főleg megrakva, így egy fuvar akár 80 liter gázolajat is jelenthet. A rakodáshoz is vinni kell embereket, amit cuccokkal együtt az enyémmel is meg tudunk oldani. Az enyémbe tankolok én, az nem gond.
A másik, hogy elkezdtük összerakni a webes adatbázist a rászorulók névsorával és a felajánlott bútorok, háztartási gépek listájával. (köszi Timi!)
Mivel az adatok személyesek, így nem lesz nyilvános, de néhány személy részére jelszóval ellátva hozzáférhető lesz.
A szükséges dolgok listája folyamatosan közzé lesz téve, illetve szándékaim szerint hirdetésben is meg lesz jelenítve.
Remélem sikerül mihamarabb összeszedni a szükséges eszközöket, így megoldva a problémákat.
Igyekszem a Máltaiakkal, a Kristály-völggyel és a Bodajki önkormányzattal is egyesíteni a listát. Ezzel remélem le tudjuk egyszerűsíteni mindegyik szervezet munkáját.
Kérek mindenkit, hogy szokás szerint a legtöbb médián jelenítse meg ezt az információ!
Hamarosan külön postafiókot fogok létrehozni az oldalhoz kapcsolódóan, a leveleket oda lehet majd küldeni, addig az én címem is használható "ficzere01@gmail.com" Macskakörmök nélkül természetesen! :)
A számom is nyilvános továbbra is 70/3 395-090

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.08. 21:54:48

@alfi: ohhh pardon :D
ez az én jelszavas linkem :)
xfree.hu/album_show.tvn?aid=206890
Így már egyszerűbb lesz. :)

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.11. 09:19:59

Kimentettem a Naplo oldaláról ezt a videót, így közvetlen linken is megtekinthető.
www.youtube.com/watch?v=yZRrH5TfOiQ
A teljes cikkük pedig itt olvasható:
www.naplo-online.hu/cimlapon/20101109_vonat
Bár face-on is megjelent, úgy gondoltam itt is helye van.
A blogomban is említést teszek róla.

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.13. 21:41:13

mike3x.blog.xfree.hu
Néhány újabb adat és információ. Talán lassan legalább mi tudni fogjuk az igazságot!
A baj, hogy valószínűleg az igazi bűnösöket nem büntetik meg (eléggé)!

remény 2010.11.19. 16:30:22

Az egész országtol kapott segitség és összefogás nagyon szép.De sajnos nem mindenki részesült dolgokban.És mivan azokal a családokkal akik szivják a port?akik semmijen segitséget nem kaptak atol függetlenül,hogy a házukba nem ment be iszap de ök is nap mint nap bene élnek.Semijen formában senki nem segit nekik.Hiába akarnának elköltözni nem tudnak,mert a házukat most nem tudják eladni,nincs munkalehetöségük pénzük.Velük milesz?

M.Erás 2010.11.23. 12:01:50

és itt is mindenki eltűnt....

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.23. 20:54:33

Ez így ebben a formában nem igaz. :)
Én itt vagyok, mindig benézek csak a többiek nem. reménynek nem akartam válaszolni, hiszen nincs mit.

Somlo 2010.11.23. 21:36:30

Én is itt vagyok, de nem tudok segíteni. És nagyon rossz érzés...

Somlo 2010.11.23. 21:42:23

@remény: Semmi. Nem segít nekik senki. Oldják meg, ahogy tudják! A fórumokon etetik az embereket, de mivel a saját bőrükön érzik, hogy nem igaz, amit mondanak nekik, nem hisznek már nekik. Csak próbálnak túlélni...
Elfogynak a lehetőségek a városban, az emberek kénytelen-kelletlen elmennek. Kisboltok zárnak be, melyek gyerekkorom óta ott voltak. Az ABC is, ahova kölyökkoromba jártam -és nem akkor nyitott!- is a végét járja. Ráadásul, mint tudjuk, van azért, aki ebből is hasznot húz. És devecseri... Persze, az ő háza megúszta, ami kára meg lett, busásan megtérül. Mindenhez csak pofa kell! És hogy még jobb legyen a megítélése, megnehezíti az egyébként is szenvedő emberek sorsát, tönkreteszi a reménykedő életeket. Neki is jót tenne egy fürdő...

Bocs az offolásért!

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.23. 22:14:52

Gyakorlatilag azt is elmondhatjuk, hogy akiknek elvitte mindenüket, vagy csak érte őket, azok is nagyon rosszul járnak. Mi segítünk, de akinek kéne az nem. Amit kapnak azzal csak a szemüket szúrják ki.
Most a hétvégén tudtam meg, hogy a Dankó-telepiek fejenként 2 millát kapnak. Igaz, hogy nem szép házak voltak, de ott éltek, ott laktak és némelyik ház nem olyan tákolmány volt.
Nehéz azt mondani, hogy bármi is rendben lenne. Az emberek betegek, reménytelenek, bizonytalanok.
A média meg továbbra is azt mondja, hogy minden rendben van már ...

M.Erás 2010.11.27. 08:52:49

Nagyon sajnálom,hogy ez a helyzet..engem senki sem tud becsapni...Nem tudok segíteni..és ez nagyon bánt..magunkat sem tudom eltartani...Miért ilyen a világ???

Ti nagyon sokat tettetek!Büszke vagyok rátok...

Somlo 2010.11.27. 18:42:15

@M.Erás: Fel a fejjel! Lesz ez még jobb! ;)

zsak4 2010.11.28. 19:24:07

@Mike3X: vagy Somlo
Sziasztok,

Még mindig a garázsban pihen egy csomó törölköző, ágyneműhuzat, babakocsi, néhány játék, könyvek. Nincs konkrét család, akinek mehetnének a cuccok? Gyöngyösről kellene eljuttani.

ris (törölt) 2010.11.28. 20:51:35

@Mike3X: sajna még nem sikerült az üzemanyag támogatást megszereznem. jó lenne, ha lenne valakinek vmi ötlete, hogy tudnánk segíteni, és elkerülnének a bútorok, hátha valaki tudná használni őket.

ris (törölt) 2010.11.28. 20:53:31

@Somlo: Szia! nov. elsején jeleztem, hogy vannak tankönyveim, amiket szívesen felajánlanék. nincs vmi ötleted, kit keressek meg ez ügyben?

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.28. 21:09:51

@zsak4: Én most nem tudok konkrétan senkit, de jövőhét végén lemegyek. Ígérték, hogy a miénktől függetlenül megkapok egy igényvezető szoftver hozzáférést. Remélem hamarosan megkapom. :)
Valamikor a cuccokat át tudom vinni a raktárba, ahol már van bútor. Szerintem kedden elmegyek és lefényképezem. Így már jobban tudjuk mi van eddig. Van még pár másik felajánlás is, amiket át kell vigyek. Aztán válogatok a hétvégére, mit tudok levinni, ha lesz hova.

Mike3X · http://mike3x.blog.xfree.hu 2010.11.28. 21:11:02

@ris: Valamennyit ajánlottak fel, még nem tudom mennyi lesz realizálható belőle.

ris (törölt) 2010.11.28. 21:16:56

@Mike3X: ok köszi. Somlónak írtam, vannak tankönyveim is, azokat is felajánlom. nov.1.-nél ott a "lista".

Somlo 2010.12.19. 17:45:39

Sziasztok!

Látom, kevesen vannak már itt. Remélem, azért páran még olvassák majd, amit írok!

Eltett másfél hónap a katasztrófa óta. Devecserben most csend van, a város a karácsonyra készül. Félre ne értse senki: nem rend van, nem a gondok oldódtak meg. Csak most az emberek megpróbálják elterelni a figyelmüket valami másra, valami sokkal-sokkal szebbre. Most egymásra próbálnak figyelni, szerezni azoknak pár boldog pillanatot, akik fontosak nekik. Egymással foglalkoznak, s talán pár pillanatra, percre, órára meg tudnak feledkezni mindarról, ami történt.

Szeretném megköszönni mindenkinek a segítséget. Segítettetek, ki hogy tudott. Nagyon jó érzés volt látni, hogy idegenek hogy megmozdulnak, és sokszor erejükön felül is próbálják könnyebbé tenni a bajba jutott emberek napjait. Mint tudjátok, én is devecseri vagyok, így különös érzés fogott el, amikor felhívtatok, írtatok, hogy ezt vagy azt fel tudjátok ajánlani, hogy tudjuk lejuttatni. Jó érzés volt látni, hogy milyen boldogan adjátok, amikor boldogan hozta egy kislány ki az ő csomagját a kocsiba, vagy éppen Valaki az éjszaka közepén integetett egy idegennek, hogy odataláljon. :) Sok szívet melengető emlék. Kár, hogy így kellett, hogy megszülessenek. Megmutattátok, hogy igenis, segítenek az emberek, ahol csak tudnak. Köszönöm! Köszönöm, hogy segítettetek és köszönöm, hogy részese lehettem! Sajnálom, hogy csak ennyit tudtam, de nem adom fel! :)

Tudom, most sok helyen gyűjtöttek a devecseri és kolontári gyerekeknek, és volt, ahol mindenkinek. Játékok, élelmiszer-csomagok, és mindenféle földi jó. Úgy tűnik, ha mindez oda is ér, talán azoknak is szép lesz a karácsony, akiknek elvitte mindenüket az ár. :)

Kívánok mindenkinek békés, boldog karácsonyt, és egy sikeres, nagyon boldog új évet!

ris (törölt) 2010.12.19. 21:39:25

@Somlo:
Köszönet a soraidért! És köszönet Neked és a többieknek is azért a fantasztikus munkáért, amit véghez vittetek!

Mindannyiótoknak kívánok nagyon szép ünnepeket és hozzon az új év békét, sok örömet és megnyugvást!

(talán a nálam, nálunk lévő holmik lejutnak még valamikor.)

alfi 2010.12.31. 19:21:29

Engedjétek meg, hogy idézzek egy írást.. nagyon tanulságos.
Kérlek Bennetek, minél több helyen jelentessétek meg - más is tudja, mi történik Devecserben..

"AKINEK NEM INGE,…………………….. /A lélek egészsége

Van egy közmondásunk;”Akinek nem inge, nem veszi magára!” E sorok írója is azokhoz intézi szavait, akik valamilyen módon érintve érzik magukat a témában, s akik nem, azoknak pedig elgondolkodtatásra szánja.
3. hónapja, hogy katasztrófahelyzet van városunkban és környékén az iszapömlés miatt. Nagyon sok pozitív, s nagyon sok negatív élményünk volt ez alatt az idő alatt. Megtapasztaltuk egy ország összefogását, visszatért hitünk az emberiességben, a segítőkészségben, s abban a magyar egységben, mely arra késztette hazánk lakosságát, hogy különféle adományokkal, felajánlott önkéntes munkával segítsenek a bajbajutottakon. Még alig ocsúdtunk fel a kábulatból, a rémséges álomból, amikor már itt voltak a Krisnások, akik két héten keresztül mindennap hozták Budapestről az ebédet, hogy segítsenek a közélelmezésben. Jöttek önkéntes baráti társaságok, akik főztek, akik iszapot lapátoltak a Várkertben, az elöntött házak udvarán, akik saját járművükkel fuvarozták a hirtelen összegyűjtött alapélelmiszereket, tisztítószereket, felekezetre, eltérő nézetre való tekintet nélkül. Az iskola udvarán Magyar Gárdisták főzték kondérban az ételt, megfért békében egymással hívő és hitetlen. A helybeliek zömét is vitte magával ez a lendület, az iskolai konyhán dolgozók a katasztrófa kitörése óta máig is a hét minden napján dolgoznak, takarító nénik mosták rendületlenül az iszaptól csöpögő katonák, önkéntesek után a járólapot, csempéket, a KHT dolgozói fuvaroztak, munkagépek takarították az iszapot, a nyugdíjas klub tagjai ismerőseiket bevonva készítették a reggelihez és uzsonnához valót, pedagógusok leltározták és osztották a raktárakban felgyülemlett árukészletet. A hivatalban folyt a koordináció, a katasztrófavédelem munkája, úgy nézett ki, mindenki magáénak érzi a város gondját.
Fiatalok kis csoportja síratta el Mindenszentek estéjén gyertyagyújtással a várost, mégis másnap minden fiatal ott volt a helyén. Dürgő Péter fiatalember most is hol egyedül, hol barátaival éjjel-nappal járja az iszapsújtotta vidéket, meleg élelemmel, jó szóval, segítőkészséggel. 3. hónapja , hogy nem alszik éjszakánként, meleg teát és kávét oszt a szolgálatban lévő rendőröknek, polgárőröknek,munkásoknak. Mindezt fizetség és ellenszolgáltatás nélkül. A kezdetek után bekapcsolódtak a munkába a karitatív szervezetek is; a Magyar Karitasz, a Magyar Vöröskereszt, a Máltai Szeretetszolgálat , a Baptisták, a Hit Gyülekezete… Tömeges felajánlások jöttek a református, evangelikus, katolikus egyházak, társadalmi szervek, iskolák, települések közösségének részéről, egyszóval a nehézségek ellenére forrt a város. Varga Ferenc vállalkozó étkezési sátrában hosszú hetek óta közélelmezés zajlik, a megélhetését jelentő vendéglátói egységét elvesztő vállalkozó ellenszolgáltatás nélkül dolgozik családtagjaival és néhány önkéntessel együtt azért, hogy a rászorulók meleg ételhez jussanak. Közben beindult az iskola is. Osztályok, károsultak és szerencsésebbek mentek sorra kirándulni az ország minden tájáról érkező ajánlatokra, soha még ennyi jóban és szeretetben nem volt része gyermekeknek. A raktárakból telik boldog-boldogtalannak. S talán ez a bőség hozta meg a szerencsétlenséget.

Mióta világ a világ, minden bajnak megvoltak a maga haszonélvezői. Most is így történik. Honfitársaink egy része jelentős tömegben járják az elosztóhelyeket, gyűjtik az általuk hasznosnak vélt holmikat, s ugyan még egyetlen ház nem épült fel / sőt az iszapsújtottakat le sem bontották/, máris mosógépek, tv-k, bútorok, ruhaneműk garmada vándorol a környező városok piacára, hisz egyelőre nincs hova tenni, miért ne csináljunk belőle pénzt? Az étkezőhelyekre kannákkal érkeznek az emberek, aztán hazafelé az árokban az ember viszontlátja a nehézségek, s önkéntes munka árán megfőzött, ingyen kiosztott ételt. A gyermekek az iskolában félrehajítják az ingyen kapott tízórait, van, aki le sem megy érte a konyhára- még ez a tisztességesebb megoldás. Nem volt elég a gyerekek által hazavitt 3-4 ingyen kiosztott Mikulás –ajándék, tömegverekedés tör ki a vendég Mikulások érkezésekor, kabátok alá rejtve a csomagokat, egymást taposva, a kisgyerek kezéből kiszakítva az ajándékot, a lényeg: minél többet habzsolni, hazavinni.
Kedves Embertársaim! Mit gondolnak , mi lesz ebből? Nem fog örökké tartani a Kánaán, azok a segítőkész emberek, akik hozzák saját kis pénzükön összegyűjtött adományaikat, hazatérve mit mondanak azoknak, akiknek szeretetét tolmácsolták az ajándékok által? Még ha az éhség, ruhátlanság tenné kapzsivá az embereket, mindenki megértené. De mindenki hozzájuthat az alapvető ruhafélékhez, élelmiszerekhez, pénzt kapnak a károsultak, a többi ember is részesül a javakból, még azok is, akik nem csak , hogy lapátot nem fogtak kezükbe segítségnyújtásképpen, de kocsmákban, utcán tárgyalják az éppen aktuális helyzetet bírálattal egybekötve. A házát vesztett ember még több pénzt akar, aki meg szerencsére megúszta az iszapömlést, az pedig irigységből?-reklamál, gyűjtöget. Már városunkról beszélnek a környező településeken, kocsmákban, utcákon nyílnak alkalmi piacok. De miért? Ahelyett, hogy hálásak lennénk a sorsnak, a Jóistennek, hogy halálesetet nem követelt településünktől a tragédia, ahelyett, hogy felajánlanánk bajba jutott társainknak segítségünket, hálánkat tolmácsolnánk az önkéntes munkára jelentkezőknek, adományozóknak, rossz irányba haladunk. Amikor már a Mikulást csak az ajándékosztás miatt szeretjük, amikor a katasztrófa kitörése idején az az első dolgunk, hogy csomagoljuk a családot s elköltözünk- pedig nem ért bennünket kár-, amikor az a legfontosabb, hogy kihasználjuk a helyzetet, -ez már nem emberi magatartás.
Kérlek benneteket, kedves devecseriek, az élet így is, úgy is rövid. Ne mondhassa senki soha rólunk, hogy gyávák, lusták, kapzsiak voltunk, s amikor kellett volna a munkáskéz, mi karban tett kézzel álltunk, s bíráltuk azt, amit csak lehetett. Tegyünk azért közösen, hogy újra nyugodtan élhessünk! Ehhez azonban összefogás kell, nem önzés, mindenkinek- etnikai hovatartozás nélkül –el kell végeznie munkáját.

Bajók Józsefné pedagógus
nem tősgyökeres devecseri, de magát annak valló önkéntes

Devecser, 2010. dec.06"

red87 2011.02.28. 00:49:16

le a kalappal, és nagyon sokan képzelhetik még a saját nevüket azokra az oklevelekre, teljes joggal.

M.Erás 2011.05.23. 12:19:01

Sziasztok..sokat gondolok rátok..és az ott élő emberekre..mi van ott lent mostanában?

Somlo 2011.07.09. 23:35:10

Szia!

Köszi szépen, alakulgatnak a dolgok... De...

Jártam ma kint az új házaknál. Hát... Szép, szép lenne, ha nem mind ugyanolyan lenne. Ráadásul ezek nem falusi parasztházak voltak, hanem városias jellegű házak. Ott kint meg úgy éreztem magam, mintha egy skanzenben járnék... Kolontárra is kimentem, ott egy hajszállal otthonosabb a helyzet.
A házakkal kapcsolatosan hallani sok panaszt is. Attól függ, melyik kivitelező csapat készítette. Van, aki pedig 100%-osan elégedett. Szóval vegyes a kép.
A kolontáriak már korábban, a devecseriek első csoportja ma költözhetett be. Még egyik házban sem voltam, de mivel sok ismerős van ott, kíváncsi vagyok, milyenek lettek belülről.

A város iszappal elárasztott részén már csak egy-egy ház árválkodik: vagy még lakottak, vagy hiteles házak, és a bankkal még vita van. Az utak, utcák már szabadon járhatóak, mármint aki tudja, hol mit keressen. Azért ha valaki ide téved, ne lepődjön meg, ha valami piros izével találkozik: az nem a házak bontásából származó vörös tégla pora... Bizony, még van iszap, és szerintem nem is fogják tudni eltakarítani. Beleült mindenbe. Az iszaphatártól 1 kilóméterre is találsz vöröset az út mélyebb pontjain, nem csoda hát, hogy húgom kocsijának a kereke még most is minden mosás után vörösre vált.
A házak viszont eltűntek. Csak a pusztaság. A kertből lelátok a főútra, a vasúttól hazalátok. Pedig messze van...

Ami viszont nagyon tetszik, az az új rendőrség. Szép lett, megfelelő méretű. Le a kalappal! Ez tényleg nagyon-nagyon pozitív!!! :)

Nekiálltak az új postának is. Szép nagy lesz ez is. Kérdés: itt is csak két ablak fog működni? Mert akkor egy kis pavilon is elég lenne...

A várkert katasztrófa. Van az iskolánál új játszótér, alakul a suli tornapályája is, de nem tudom, lesz-e olyan, mint volt.
A várkertben a dudarit elterítve a földön. Ezt fedik majd be földdel. A föld, ahogy a kocsik lebillentették, hegyekben áll. A strand medencéje feltöltve. A parkon átcsorgó mindkét patak medre teljesen száraz. A hidak is hiányosak... Szóval, ha van valakinek parképítő vállalkozása,... :)
Viszont a fák az elárasztott területen pusztulnak. Még hogy nem veszélyes...

Két hete elmentem a városba este. Amikor máskor pezsgett az egész város, most csak kihalt utcákat találtam. Egy-egy csellengő ember, kutyát sétáltattak páran. A pizzéria előtt volt csak pár srác, akik azért már találkoztak 1-2 üveg sörrel. Más senki... Se andalgó párok, se bicajozó fiatalok, se sétáló családok. Szinte senki...

Szüleim itt laknak a "határon", mi lettünk a város vége, így hát első kézből érzem a helyzetet.
Még sosem történt ilyen: sorra pusztultak el a macskáink. Nekik nem tudom megmondani, hogy ne menjenek át a kerítésen...
Az udvarra a szél még mindig vörös port hoz a szél. Ha sokat vagyok egyszerre itt, most is elkezd az orrom vérezni. Még nagyon nem jó a helyzet.
Persze, elköltözni nem lehet. Anyuméknak egyrészt itt van munka, ami még talán megoldható lenne. De a ház eladhatatlan. Senki nem veszi meg.
Miután elhordták a mögöttünk lévő kertből a földet, a melléképület tűzfala elkezdett dőlni. Nem kell nagy logika: ha nincs, ami megtámassza, eldől. Sima fizika... És mivel az épület másik felét a ház tartja, azt sem kell sokat magyarázni, mi lesz a következménye. De persze ezzel nem törődik senki. Közölték: ezt nem az iszap okozza. Persze, nem az: az eltüntetése! És természetesen semmilyen segítséget nem kap senki az utcában. Úgyhogy mindenki elkeseredett. Csapdában vagy: el nem tudod adni, anélkül meg nem tudsz elmenni. No comment... Úgyhogy itt a helyzet csak rosszabb lett. Ide még kellene kreatív ötlet... Sajnos, az itteniek voltak olyan becsületesek, hogy nem hordtak iszapot vödörrel be, mint ahogy sokan tették. Nem tudta senki, hogy ezzel ennyit ártanak maguknak... Hogy aminek örültek, hogy megúszták, most pont a hátrányukká válik.
A páros oldalon, ahol a kerítés az iszapban állt, mindegyik ház eladó. Ez elmond valamit? Senki nem jelentkezik... Ennek az utcának elkélne a segítség. Nem is kicsi...

Szóljatok, ha valakinek van ötlete!!!

A régi telefonjaim nem élnek. Most a 06-20/498-5778-as számon tudtok elérni.

M.Erás 2011.10.04. 19:23:55

Sziasztok!Elolvastam Somlo amit írtál...elkeserítő..és még mindig nincsenek meg a bűnösök....1 év....:(

mesziera 2012.03.19. 11:19:56

sziasztok.mi a helyzet????
süti beállítások módosítása